Köszönetajándék és ami mögötte van
Honnan is ered ez a kedves kis hagyomány? A köszönetajándék történelmi hátteréről és jelentőségéről olvashatsz, valamint adok pár tippet is, ha netán elakadtál volna a megfelelő ajándék kiválasztása közben!
Az esküvőkön ismét elterjedőben van a köszönetajándék adása. Azt a kedves célt szolgálja, hogy a pár kifejezhesse köszönetét, háláját, tiszteletét a jelenlévő rokonoknak, barátoknak, vagyis minden kedves vendégnek, mert velük ünneplik életük nagy eseményét.
A köszönetajándék már az ókorban is létezett, amikor is az ifjú pár 5 szem mandulát ajándékozott a vendégeknek. A mandulák a házasság 5 fő alappillérét jelképezték, a boldogságot, az egészséget, a termékenységet, a jólétet, és a hosszú életet.
A mandulákat tüllbe, vagy valamilyen szép, áttetsző anyagból készült tasakocskába csomagolva, napjainkban is bájos köszönetajándékot varázsolhatunk akár saját kézzel elkészítve is.
Egyébként, rendkívül sokféle köszönetajándék kapható készen, vagy egyedi rendelés alapján is. A kiválasztásánál fontos szempont, hogy az ajándék a párról szóljon és valamennyi vendégnek egyformán adható legyen, vagyis ne legyen nemhez, vagy életkorhoz köthető.
A kis tasakokat, vagy csomagocskákat átköthetjük szalaggal, vagy virágdísszel, ezzel még szebbé varázsolva a bájos kis ajándékot. Célszerű az ünnepi asztalon, a teríték mellett elhelyezni, így elkerülhető, hogy valamelyik vendég kimaradjon az ajándékozásból.
További fontos szempont, hogy a köszönetajándék illeszkedjen az esküvői dekorációhoz, és nem utolsó sorban, igazodjon a pár pénztárcájához.
Keresgéltem a köszönetajándékok között és néhány nagyon szép és egyedivé tehetőt sikerült fellelnem.
Mindenki kedvence a csokoládé, melyet köszönetajándékként is átadhattok családotoknak, barátaitoknak.
Szertartásvezető Dr.Czégény Tünde
Szertartásvezető
Dr. Czégény Tünde vagyok, okleveles szertartásvezető, civilben jogász. Boldoggá tesz, hogy a párok nagy döntésének részese lehetek, hogy...
Blogértesítő
Ha szeretnél értesülni a legfrisebb cikkekről, add meg e-mail címedet:Cimkék
Praktika Trend Újdonság Ceremóniamester Esküvői cipő Esküvői DJ Esküvői Fotós Esküvői Meghívó Esküvőszervező Kozmetikus SzertartásvezetőKeresés
Legfrissebbek
Lánykorod utolsó lépései, stílusosanMelyik oldalon kell állnia a vőlegénynek és a menyasszonynak az esküvőn?
Szertartásvezető
Cikkajánló
Házassági évfordulók – avagy az évek múlásának jelentősége
2017-05-17dr. Czégény Tünde
szertartásvezető
Házassági évfordulók – avagy az évek múlásának jelentősége
A házasság egy csodálatos, bensőséges kapcsolat két ember között, amely ha...Tovább
Szertartásvezető