Friss házasok adókedvezménye
2017-ben változtak a friss házasok által igénybe vehető adókedvezmények. Érdemes kicsit elmerülni a kedvezmények világában, ehhez szeretnék kis segítséget nyújtani.
§ Kedves Fiatal Párok!
Érdemes kicsit elmerülni a friss házasoknak járó kedvezmények világában, ehhez szeretnék kis segítséget nyújtani.
120 ezer forint jár az első házasoknak!
Azon házaspárok, akik 2014. december 31. napját követően kötöttek
házasságot és legalább egyikük esetében ez az első házasság volt, eddig 24 hónapon át vehették igénybe a havonta 5000 forint összegű első házasok adókedvezményét, azonban ha a 24 hónap alatt gyermekáldás köszöntött a családba, ez a kedvezmény csak a várandósság 3. hónapjáig járt (pontosan a terhesség 91. napjára eső hónaptól),mivel ezt követően a családi adókedvezmény folyósítása következett.
2017. január 1-től változtak a szabályok!
Az első házasok adókedvezménye és a családi adókedvezmény együttesen is folyósítható. Ennek köszönhetően két évre visszamenőleg akár 120 ezer forinthoz is hozzá lehet jutni.
Vagyis, az első házasok adókedvezménye a boldogító igen kimondását követő hónaptól továbbra is 24 hónapig érvényesíthető, de 2017. január 1-től akkor is, ha az esküvőt követő 24 hónapon belül a feleség egyben kismama is lesz. A havi 5 ezer forintos adókedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs az első házasságát köti, azaz nem szükséges, hogy mindkét félnek az első házassága legyen.
A hozzájutás feltétele, hogy amennyiben 2016-ban a várandósság miatt már nem járt tovább az első házasok adókedvezménye, akkor a 2017. évi adóbevallásban lehet érvényesíteni az elmaradt hónapokra az első házasok adókedvezményét, ami maximum 60 ezer forint lehet.
Ha hasznosnak találtad a cikket, megoszthatod
Dr. Czégény Tünd
szertartásvezető
www.szertartas-czegeny.hu
Szertartásvezető Dr.Czégény Tünde
Szertartásvezető
Dr. Czégény Tünde vagyok, okleveles szertartásvezető, civilben jogász. Boldoggá tesz, hogy a párok nagy döntésének részese lehetek, hogy...
Blogértesítő
Ha szeretnél értesülni a legfrisebb cikkekről, add meg e-mail címedet:Cimkék
Praktika Trend Újdonság Ceremóniamester Esküvői cipő Esküvői DJ Esküvői Fotós Esküvői Meghívó Esküvőszervező Kozmetikus SzertartásvezetőKeresés
Legfrissebbek
Lánykorod utolsó lépései, stílusosanMelyik oldalon kell állnia a vőlegénynek és a menyasszonynak az esküvőn?
Szertartásvezető
Cikkajánló
5 plusz 1 kérdés és válasz az esküvői meghívókkal kapcsolatban
2016-05-17 1. Mikor küldjük ki az esküvői meghívót?Jobb mielőbb jelezni az érintetteknek, hogy meg szeretnétek hívni őket. A végső meghívókat illetően, ideális esetben a kb. 8...Tovább
Szertartásvezető